Itt a Garabonciás!

Garabonciás

2014. szept. 25. 16:29 - írta egyszomoruulany

Mint minden Békés megyei ember tudja, Békéscsabának van egy diákoknak rendezett egyhetes programja, ahol a városi iskolák versenyeznek, és aki megnyeri az egész Garabonciás napokat, az lesz egy évig a diákpolgármester. Nos hát ehhez szavazniuk kell a diákoknak, minden iskolából kb. 20 elektor szavazhat. Én is egy ilyen elektor vagyok. A dolgunk, hogy látogassuk az iskolák által rendezett programokat, koncerteket, és ezek alapján szavazzunk a nekünk legjobban tetső iskolára. Ma délután kettő órától volt a gyűlés a Csabagyöngye nevezetű helyen, ahol minen elektornak és jelöltnek részt kellett vennie. Így hát a matek órámról el kellett mennem és "sajnos" így nem írhattam dolgozatot. :D Minden iskola bemutatkozott, mivel indul, közöttük az én iskolám is. Persze mindenki a saját iskolájának szurkol, de a sajátjára nem szavazhat, ez evidens. Íme a feladataink: (kisképben van beszúrva, kattintásra nagyra nő!)

 

Egész jövő héten rengeteg cool program lesz, hétfőn fáklyás felvonulás, ahol minden iskola minden diákja felvonul, keében egy égő fákjával. Ezután koncert és a garabonciás megnyitója. Kedden Kampányrenezvények, bemutatók, előadások, happening (minden iskola bemutatja, mivel indul), majd szintén koncertek. Szerdán szintén ugyanezek a programok, csak más fellépőkkel, csütörtökön kampányzárás. Feltöltöm a rendezvényeket: (kisképben van beszúrva, kattintásra nagyra nő!)

 

 

 

Mint említettem, az iskolák programokkal készülnek. Íme, melyik iskola mivel készül, és a kampányuk:

-Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium: (kisképben van beszúrva, kattintásra nagyra nő!)

 

 

 

 

 

-Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola: (kisképben van beszúrva, kattintásra nagyra nő!)

 

 

 

 

 

-Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium: (kisképben van beszúrva, kattintásra nagyra nő!)

 

 

 

 

-BéKSZI Kós Károly Tagiskolája: (kisképben van beszúrva, kattintásra nagyra nő!)

 

 

 

 

- Szent-GYörgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium: (kisképben van beszúrva, kattintásra nagyra nő!)

 

 

 

 

-Békéscsaba Evangélikus Gimnázium: (kisképben van beszúrva, kattintásra nagyra nő!)

 

 

 

 

-Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium: (kisképben van beszúrva, kattintásra nagyra nő!)

 

Egyébként szemezgethettek a garabonciás hivatalos oldalán, ha még több érdekességet szeretnétek megtudni:

www.garabonciasnapok.hu