A családom

16 éves egyszerű lány vagyok. Szakközépiskolába járok Békés megyében. (a nevemet és a lakóhelyemet nem szeretném kiadni, hátha azok is olvassák majd a blogomat, akik személyesen is ismernek.) Van egy apám és egy anyám. Apám 4 éve hagyott el minket egy 18(!!) éves csitriért. Akkor apa 40(!!!) éves volt. Teljesen összetörtem. Én mindig is apás voltam. Együtt mentünk fagyizni, együtt mentünk óvodába, együtt mentünk a kisboltba kávézni, és mindig kaptam tőle tejszínhabot. És akkor egy nyáron, pontosabban 2010. nyarán anya kapott egy sms-t apától: -Elköltöztem. Nos, szép, mit ne mondjak. És meggyűlöltem...volna, ha nem ragaszkodok hozzá ennyire. Szeretném a mai napig gyűlölni, amiért enyát, engem és a nővéremet is tönkre tette, de nem megy. Mert még mindig szeretem. Rettenetes így élni, hogy gyűlölni akarod, de nem megy. És vagy az eszed, vagy a szíved fog győzni. Nekem mikor melyik. Van, mikor napokig nem veszem fel a telefont, van, mikor nem megyek el hozzá, és van, mikor nem is szólok hozzá. De aztán jön a szívem, és akkor nem tudok ellenállni. Mert szeretem. :(

Ezek után pedig most lett egy új csaja, aki már korban hozzá illő, és egy  társkeresőn ismerkedtek meg, miután dobta apát a csitri. Na és lett ugyebár az új csaja apámnak, akihez hozzá is költözött, tőlünk 50 kilóméterre... szép. Annak a nőnek van két fia. Ahha. Mostmár apámnak is... és mit ne mondjak, igen jól megvannak. Apám fizeti a gyereknek a motor költségit, mindent. Nekem meg egy fagyira valót nem ad. Na kösz. Néha szoktam menni hozzájuk, de nem szeretek oda járni. Sőt. Utálok.

Röviden ennyi az "édesapámról". És most bemutatom az én drága anyukámat, akit mindenkinél jobban szeretek! Sajnos ő épp úgy összetört apám lelépése után, mint én. Csak ő sem mutatja ki, épp úgy, mint én. Anya látássérült, a jobb szemére nem lát, a balra egy kicsit csak. Nem dolgozhat. Segélyből és apánk gyerektartásából élünk. Gonndolhatjátok, milyen anyámnak fizetni a sulit két kamasz gyerekre, a ruhákat, stb. Próbálok anyának minél többet segíteni, bár... bár nagyon sokat veszekszünk, sajnos. Nem tudom miért, de akkor szörnyű. Ajtt csapkodok, üvöltözök, úgy gondolom, megőrülök. Pedig mindenkinél jobban szeretem őt! Nem tudom miért csinálom ezt.

És van mégegy családtagom: a testvérem. Ő 18 éves, érettségi és továbbtaulás előtt áll. Egy nagyon elit gimnáziumba jár, ahol rengeteget várnak el tőle, és csodálom, kitartott a 12. osztályig. Bár a nyomás alatt kezd egy kicsit összetörni. És ha már az összetörés szónál tartok: nem tudom, mennyre viselte meg apa elköltözése, mert ő inkább anyás volt, de azt biztosan állítom, ő sem vette félválról. Mindíg szerelmes, csak kár hogy most éppen egy afgán srácba :)

Röviden ennyi az én kis családomról. Mindenkit szeretek és gyűlölök egyszerre, mindenkit megölelnék és elfelejtenék.

Magamat csak megölném.